Bennünket ajánlanak

Egy középiskolásoknak szervezett program keretén belül hívtuk el Alindát és Pétert, hogy tartsanak előadást önismeretről, önértékelésről, önbizalomról, arról, hogy min múlik az, hogy boldogok vagyunk-e, illetve tanítsanak meg a diákoknak stresszkezelési technikákat. Bár a feladat „embertpróbáló” volt: rövid idő alatt, nagy létszámban (20 fő), 15-16 éves gyerekeknek!! - de ŐK nagyszerűen megoldották. Jó volt látni a tanulók csillogó szemét, ahogy figyeltek. Alinda és Péter tudása, személyisége, embersége, előadásmódja a mai korosztály számára is lebilincselő, érdeklődésre számottartó. Köszönjük szépen ezúton is azt az átadott „anyagot”, amit hitelesen, nagy empátiával, kedvesen és olykor viccesen nyújtottak a gyereknek és a jelenlévő pedagógusoknak egyaránt. Biztosak vagyunk benne, hogy amit magukkal vittek Tőlük a jelenlévők, segíti őket boldogabbá és kiteljesedettebbé válni az életükben. Reméljük lesz még alkalmunk máskor is meghívni Őket. Addig is jó szívvel ajánljuk Mindenkinek, amit ŐK tudnak!!

(egy Veszprém megyei középiskola diákjai és tanárai)


Sok dolog változott jó irányba mióta találkoztunk. Úgy érzem, hogy könnyebben veszem az akadályokat, konfliktusokat amióta magammal is békét kötöttem :-) Gyakorolom az elfogadást :) Szervezettebben dolgozom, átgondoltabban és fókuszált figyelemmel. Így könnyebben tudok jobb munkát végezni és kevesebb stresszt generálok magamnak, ezáltal jobb az emésztésem és az általános közérzetem is. Ezt már korábban is megfigyeltem, hogy oldás után jobban tudok koncentrálni és kevésbé görcsösen élni.
(32 éves férfi)


Érzem magamon, hogy nyugodtabb vagyok, talán letisztultak bennem dolgok. Úgy érzem türelmesebb is vagyok (sajnos nem mindig) :) Érdekes, hogy a legfőbb változás, hogy nyugodtabbnak érzem magam, nincs olyan káosz a fejemben :) Köszönöm a segítséget!
(31 éves nő)


Azt gondolom, hogy nagyon sokat segített nekem a közös munkánk. :) Azóta elkezdtem dolgozni, tanulni, de a sok teendő ellenére is nyugodtabbnak érzem magam belül, mint azelőtt voltam. :) 
(24 éves nő)


Annyival könnyebben ébredtem ma, elképesztően sokat számított a tegnapi oldás. Nincsenek illúzióim, hogy mostantól minden megváltozik, de Valami biztosan történt. :))
Nem tudom eléggé köszönni.
(37 éves nő)


Az utóbbi oldás meghozta „hatását”. Megnyugodtam, és „tisztán” láttam dolgokat. 
Számomra meglepő módon másképp alakultak bizonyos kapcsolataim az oldás hatására, mint ahogy gondoltam-vártam, de mosolyogva fogadtam ezeket a történéseket.
Köszönöm, jól érzem magam!
(40 éves nő)


Nagyon köszönöm a sok hasznos információt, gyakorlatot! Már a személyiségetek is kiegyensúlyozottságot, harmóniát, nyugalmat sugároz és így nagyon hatásosan át tudjátok adni az ismereteket.
Minden részt érdekesnek tartottam, a 8 lépésből álló megvalósítási folyamatot is  tudatosan fogom a jövőben alkalmazni. 
Még egyszer köszönöm a tartalmas napot, nagyon jól éreztem magam. :)
(stresszkezelési tréning résztvevője)


Köszönöm, teljes mértékben éreztem a virágeszenciák kiegyensúlyozó hatását. Sokkal könnyebben vettem azokat az akadályokat, amiket félelmetesnek találtam korábban.
A kapkodás, belső nyugtalanság is kisebb, mint korábban, de azért megvan.
És a kapcsolataimban is könnyebben tudtam a saját igényeimet kifejezni.
(40 éves nő)


Minden rendben :) Használtuk szépen az esszenciákat ahogy kellett, szerintem egy hét sem kellett és megoldódott a probléma :)
Most már szépen megyünk minden reggel bölcsibe, semmi sírás nincs, a gondozók is mondják, hogy minden rendben, szépen eljátszik kint is, bent is, jól érzi magát. Úgyhogy ezáltal én is :)
(30 éves anya bölcsődés fiáról)


Csökkent a körömrágás, ezen a héten elkezdett ott aludni az óvodában, jól érzi magát, elmondása szerint. Úgy látjuk, jó irányban haladunk. Köszönjük az eddigi segítséget!

(apa óvodás fiáról)


[az oldás módszerei…] az adventi időszak eljöttével megnyitottak számomra egy olyan belső kaput, ami a belső központ felé kilőtt engem, mint egy nyilat. Egy részem felnyílt a végtelen, belső csend valósága felé és így is maradt. Mély belső átalakulás zajlik bennem, a legmélyebb szinten: a ki vagyok én kérdés megválaszolását itt érzem a küszöbön. Ebben a segítséget köszönöm Neked és a kineziológia módszerének is!. :)
(27 éves nő)



Szeretném még egyszer megköszönni Nektek a szombati tréninget. Nagyon sok hasznos, használható technikát ismertünk meg, és nagyon jól éreztük magunkat. :)
(stresszkezelés tréning résztvevője)



Látom rajta, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban jön haza az iskolából. Nem gondterhelt. A segítségedet köszönjük.
Sokkal jobban irányítja magát, vidámabb, derűsebb, és ha rájön valamire, amit nem jól csinált, akkor csak nevet rajta.
(általános iskolás fiúról a szülei)



Most, hogy sikerült egy nagyon komoly blokkot oldani, hihetetlenül feltöltődtem energiával és a kreativitásomnak is jót tett, hogy „nem cipelem tovább ezt a terhet”. Hálás vagyok, hogy kihoztad ezt belőlem, most végre tényleg úgy érzem, hogy a saját utamra léptem, ami nagyon nagy önbizalmat és belső békét hozott számomra. Világosan látom, hogy merre szeretnék haladni az életben, milyen emberré szeretnék válni… Egyszerre összeállt a kép, hogy a vállalkozásomon keresztül mit szeretnék adni az embereknek, ami összefügg az oldással is, mert fel merem vállalni önmagamat, nincs bennem kisebbrendűségi érzés és önbizalomhiány. Köszönöm!
(31 éves férfi)



Adminisztratív munkakörben dolgozom, ennek kapcsán úgy a munkahelyi, mint külföldi kollégákkal is kapcsolatban vagyok. Különösen a külföldi (főként német) emberekkel szemben voltak bizonyos kommunikációs, nem nyelvi jellegű gondjaim. Ezen érezhető módon segített a kineziológia, sokkal könnyebben, és merem mondani, oldottabban, bátrabban kommunikálok velük – sok év után először.
(60 éves férfi

Amikor beléptem nagyon kedves fogattatásban volt részem. Nyugalom és a bizalom árad a házban, így könnyedén beszéltem a nehézségeimről! Köszönöm a segítséget, azóta egyre jobban érzem magam!
(37 éves nő)

Már csináltam a képzeletgyakorlatot, olvastam a mondatokat is, teljesen feltöltöttek, a tegnap után megint. Folytatom tovább, nagyon jól érzem magam, és úgy érzem, mintha nem is sejtett kötelektől szabadultam volna meg :-)
(30-as doktorandusz férfi kineziológiai oldás után másnap) 


Mikor kijöttünk tőletek, [kisfiam] a következőt mondta : „Ez nagyon jó volt.”
(üzenet egy kineziológiai oldásra jött 11 éves általános iskolás fiú édesanyjától)



Több éve fennálló, vissza-visszatérő depressziós időszakok miatt fordultam hozzátok. Az oldás óta eltelt már 3 hónap. Azóta nagyon jól érzem magam, sokkal több energiám van, könnyebben kezelem a konfliktusokat akár családtagokkal, akár a munkahelyen, és a depressziónak nyoma sincs. Nem gondoltam volna, hogy egyetlen egy alkalom ilyen jó eredményt hozhat. Ajánlom mindenkinek, hogy bátran próbálja ki, ha úgy érzi olyan problémája van, amit nem sikerült egyedül megoldania.
(36 éves nő)

Naponta ismétlődő pánikrohamaim miatt kerestem és kaptam segítséget náluk - ráadásul azonnal. Amikor az első kezelés után kiléptem az utcára, sokkal könnyebbnek éreztem magam, mintha lebegtem volna. 2-3 alkalom után már magabiztosan visszatérhettem az addigi életemhez, képes voltam arra, hogy a hétköznapi dolgaimat ellássam. Hatalmas pozitívum, hogy egy kezelés ténylegesen addig tartott, ameddig nem éreztem megoldottnak a problémát, aminek a megtartásához is kaptam segítséget pl. otthon végezendő oldások, Bach virágesszenciák formájában. Hosszú idő után ez volt az első, ami kedvező irányú változást tudott előidézni nálam. Csak ajánlani tudom őket! :)
(21 éves lány)

Jól esett látni, hogy a személyedben láttam az őszinte segítőkészséget, ami több volt a korábbi hasonló kezeléseknél észleltektől.
(60 éves férfi)

Ott kezdem, hogy nagyon örülök, hogy megismerhettelek Téged, majd a tréningen a munkatársadat is. Igazán jó emberek, nagy értékek vagytok! Szerencsés, aki találkozik Veletek. 
Jó, hogy elmentünk a stresszoldó tréningre „családilag”. Jól esett nekünk és valóban hasznos volt. Szoktam használni, alkalmazni, amit ott tanultam és sokat segít. Pedig nagyon egyszerű dolgokról, technikákról van szó és mégis mekkora hatást tudnak elérni. Jelentem azóta sok vizet iszom és tényleg jót tesz!!!
A megerősítéseket az oldás óta is naponta elmondom. Sok mindenen elgondolkodtam, sok mindent átgondoltam, ezért is, jó, hogy elmentem. Felnyitottad a szemem.
Szóval jól vagyok és köszönet mindenért.
(50 éves nő)

Nagyon örülünk, hogy sikerült eljutni az előadásra, és megismerni Titeket!!!
Nem voltunk még ilyen jellegű előadáson, de nagyon jó volt, elég kötetlen, és jó hangulatú. És számunkra ami a legfontosabb, hogy hasznos is.
Nagyon kedves és finom lelkű EMBEREK vagytok! Olyan jó volt látni, ahogy egymásra tudtok figyelni, hangolódni.
Még egyszer köszönjük szépen az előadást, jó tanácsokat, gyakorlatokat, és a kedvességeteket.
(nyugdíjas házaspár a„Megszabadulás a stressztől” tanfolyam után)



Köszönjük a sok hasznos gyakorlatot!
(Facebook-üzenet az egyik Értelem és intuíció tanfolyam résztvevőjétől)


Köszönöm a tartalmas és színvonalas előadást, sokat gondolok rá azóta is. Egy-egy képre momentumra. A gyakorlatokat csinálom, nehogy megszakadjon a 24 órás hatás. A vasárnap délutánt a jegyzetek átgondolásával töltöttem. Gratulálok a munkájukhoz és további szép sikereket kívánok! Hálás köszönettel! (két barátnőm már jelezte igényét az őszi szemináriumra)
(Facebook-üzenet az egyik Értelem és intuíció tanfolyam résztvevőjétől)


Az akkori állapotomat, amikor oldáson voltam és a mostani állapotomat összehasonlítva a változás pozitív. Nagyon sok minden ami akkor elindult, kialakulóban van és viszonylag gyorsan rendeződni látszik. Főként ezalatt a munkát értem, került egy új állás, ahol hamarosan kezdek. ... Sokkal jobban vagyok mint előtte, a cseppek nagyon sokat használtak és ha több kitartásom és szorgalmam lett volna a gyakorlatokat illetően akkor még ennél is előrébb lennék, azt érzem.

Oldásra majd még szeretnék jönni, hogy még több fátyol lekerüljön és tisztán és könnyedén kapcsolódjak a lelkemhez, viszont azt érzem, hogy most még mindig az első oldás hatása bontakozik kifelé, és ez a helyzet ami kialakult az új munkával, ebbe kell beleállnom azzal az erővel, támogatással magam mögött, amit kaptam.
(34 éves nő)

Gondolataim a BACH-ESSZENCIÁKKAL átéltekről: Először is, maga a megerősítő mondatokkal való munka egy nagyszerű napi elcsendesülési és koncentrációs gyakorlat. Végig nagyon szeretem csinálni, örülök a vele töltött időnek, talán ezért is kicsit úgy érzem, hogy takarékoskodok a cseppekkel. :-)

A kiválasztott minőségek pont olyan energiákat mozgósítanak, amik harmonizációra szorulnak. A cseppekkel végzett munkát én úgy élem át, mint egy magból kinövő kis növény megszületését. A heteken át tartó belső figyelemben érezhető a változás, amint az egyes lelki minőségeket első lépésként elkezdem megérteni, felvenni magamban, és utána magamévá tenni őket, mintegy egyénileg visszaadva az ideális lelki minőség egyéni képmását. Ezek a lelki erők pedig megerősödnek bennem, és a külvilágban is át tudom majd őket adni, az emberekkel való kapcsolataimban, a cselekedeteimben, érzéseimben és gondolataimban. 

A cseppek pontosan az önmagamévá tételben segítenek. Nemcsak mentális, hanem érzelmi szinten szövik be az embert ezek az esszenciák, mint egy fényes fluidum. Ez egy közvetítő, emlékeztető a lelkemnek. Én úgy érzékelem, hogy ez a felülről érkező fényes anyag megnyitja a vállaktól felfele induló teret és a gerinc mentén kapcsolat létesül felfelé. Ez megnyugtatóan hat az testre és lélekre, és a Bach-cseppek számomra egyben szellemi útmutatók is.
(25 éves művész lány)


Nekem nagyon sokat segítettetek a kineziológiával. Már kétszer voltam nálatok, és mindegyik alkalommal gyors és azonnali változást hozott az életembe. Az addigi megoldhatatlan tűnő problémák, könnyedén áthidalhatóak, sőt már nem is látszottak nagy problémának :).

Nagyon hálás vagyok, mert évek óta cipelt berögzült mintákat sikerült letenni, és továbblépni rajtuk. Legjobban az tetszett az egészben, hogy akkor is tud segíteni ez a módszer, ha az ember nem is tudja mivel van problémája igazán, hiszen legtöbbször amúgy is árnyékban tapogatózunk. Elég, ha az ember érzi, hogy ez így már elég volt, és változtatni, jobbítani szeretne az életén. Kineziológiával azt is ki lehet deríteni, hogy hol van az elakadás és milyen segítségre van szükség.
(32 éves nő)

GYERMEKKINEZIOLÓGIA: Ha gyermek lennék vagy szülő – tuti mennék ! :) Határozottan megéri ezt az életre szóló tapasztalatot önmagadról megszerezni és magaddal vinni. Mindig kéznél lesz, ha szükség van rá, így a hatása is. :)
(27 éves férfi Facebook-posztja)

Köszönöm jól vagyok!!jót tett a kezelés!!
(30 éves lány, iPhone-ról küldve)

Bizonytalan, homályos problémák árnyékolták csak az életem, melyeket mások tán nem is feltétlen láttak meg és saját magamnak is nehezemre esett megfogni. Ezek felderítésében, körüljárásában segítettek számomra a kezelések: az oldások hatásaként a javulás harmonikusan, egyenletesen bekövetkezik. Mondhatni természetesen. Ha visszanézek a vége és az eleje közt eltelt időszak összességére, a magabiztosságom megerősödött, céljaim tisztázódtak az életben és fő problémám is megoldódott.
(33 éves mérnök férfi)

Jól telnek a napjaim. Sikerült az új munkahelyem, most töltöm a régin az utolsó napjaimat, de már belekezdtem az új munkába is. A rossz párkapcsolatomat is le tudtam zárni. A szorongásaim szinte teljesen megszűntek, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Köszönöm az eddigi segítséget!
(29 éves férfi)

Egy autoimmun betegség kapcsán kezdtem valamilyen alternatív gyógymód után kutatni. Tisztában voltam eddig is azzal, hogy a legtöbb betegség lelki okokra vezethető vissza. A kineziológiára esett a választásom. Nagyon kétségbeesett voltam, hiszen abban az időben a betegség épp aktív szakaszban volt. Nem tudtam, hogy mit kezdjek az életemmel, hogy hogyan tovább. Azelőtt elég mozgalmas életet éltem, a betegség kapcsán pedig rengeteg korlát került elém. Nem volt önbizalmam, szorongtam, alig mertem társaságba menni. A kineziológia számomra rengeteget segített abban, hogy elfogadjam a helyzetem, legyen önbizalmam. Jelenleg alig vannak tüneteim és lassan, de biztosan a betegség miatt szedett gyógyszereimet is sorra hagyom el. Köszönöm!!!!"

(25 éves lány)

Ennél jobban hozzám szóló megerősítő mondatokat még nem olvastam. Köszönöm nagyon :)
(SMS egy 35 éves gyógymasszőr nőtől)


  A szeminárium nagyon szuper volt. Rengeteg hasznos elméleti gyakorlati és gondolatébresztő tudást kaptunk tőletek :)  Amit kiemelnék, hogy rengeteget hallani manapság boldogságról és kiegyensúlyozottságról nagy tanítók szájából, tollából. De Ti ketten nagyon mások voltatok. Hihetetlenül hitelesek vagytok abban, amiről beszéltek  :)
   Köszönöm, hogy megismerhettelek Titeket  :)
(Facebook-üzenet egy szemináriumon résztvevő férfitől)       



   Nagyon kellemes volt az augusztusom, most már letisztult a kép és tudom mit kell tennem... belevágok az álmom megvalósításába és megyek, méghozzá a jövő héten már.
   Mióta nálatok voltam, tisztábban látom mit kell tennem és energiám is van hozzá. Nagyon örülök, hogy találkoztunk, és sikerült pár kellemes és hasznos órát eltölteni. A jövőben is szívesen dolgoznék együtt, viszont messze leszek. A pozitív hozzáállást és a kellemes érzést magammal viszem és mikor jó vagy nehéz lesz – gondolok rátok :)
   Köszönöm még egyszer a segítséget!

(26 éves wellness és spa manager nő)



   Tanulási nehézségekkel fordultam hozzájuk, de sokkal több problémámra kaptam választ és megoldást a kezelések alkalmával. Mindig kedves, megértő közeg fogadott náluk, így könnyebb volt megnyílnom a foglalkozások alatt.
   Sokkal nyugodtam, kiegyensúlyozottabb lett az életem, és ezt nem csak én, hanem mások is észrevették.
   A párkapcsolatom is sokat javult, jobban megértjük egymás problémáit, gondolatait. Sokkal kevésbé beszélünk el egymás mellett, mint a kineziológiai és Bach-virágterápiás kezelések előtt – pedig eddig még csak én vettem részt ezeken, a párom még nem (már alig várom, hogy ő is elkezdje).
  Magabiztosabb vagyok, már nem mondok automatikusan mindenre igent, és a tanulási problémáim is megoldódtak.
(32 éves nő)       

   Gyerekkorból megmaradt és kiújult ekcémás tünetekkel (bőrszárazság, bőrpirosság, viszketés) fordultam kineziológushoz, aki kiváló szakértelmével, beleérzőképességével, nyitottságával hamar kiderítette, hogy az életem mely felszín alatti területeivel kell foglalkoznunk, hogy az állapotom javuljon.
    A közvetlen, baráti hangulatú kezelések során és az esetleg felmerülő kérdéseim kapcsán azokon kívül is maximális odafigyelést és támogatást kaptam a gyógyulásomhoz.
   Életem gyökeres változáson ment át: a testi tünetek enyhülése mellett önbizalmam, magabiztosságom, tettrekészségem nőtt, életfelfogásom pozitívabbá, lelkiállapotom kiegyensúlyozottabbá vált, és ma már a nehézségeket nagyobb belső nyugalommal, így higgadtabban, eredményesebben tudom kezelni. Rengeteget tanultam magamról, az emberekhez, a világhoz való viszonyomról, és hogy a betegségek sokszor belső okokra vezethetők vissza, így nem szabad abbahagynom a további kutatást magamban és a világban.
(35 éves közgazdász férfi)       

   Önbizalomhiány, magabiztosság hiánya és családommal való problémák miatt fordultam kineziológushoz. Megakadt az életem, nem tudtam összhangban működni a környezetemmel, úgy éreztem, nem vagyok rá alkalmas és képes.
    A kezelések és oldások alatt eljutottunk a problémáim gyökeréhez, már egy oldás után is úgy tértem haza, mint akit kicseréltek. Tele voltam energiával, önbizalommal, megerősödve néztem szembe a kihívásokkal. A feltárt blokkok megértése és az oldás által kapott béke segítette a megértést, a belső változást. A „házi feladatok” személyre szabott gyakorlatok, segítenek a belső munkában, megerősítésben. Mára magabiztosabb és bátrabb vagyok. Köszönöm!
(29 éves nő)       

  Visszatérő nőgyógyászati problémáimról a kezelés előtt is úgy gondoltam, hogy lelki eredetűek. Egymagam azonban sosem tudtam olyan mélyen és őszintén foglalkozni a megoldás keresésével, mint amire egy kineziológiai kezelés lehetőséget ad. Korábban nem ismertem ezt a gyógymódot, ezért nagyon meglepődtem, hogy megfelelő segítséggel milyen gyorsan el lehet jutni a problémák gyökeréhez és feloldásához. Az egészségügyi problémám egy kezelés hatására megszűnt, és eközben mélyebb önismeretre is szert tehettem. Nagyon köszönöm.
(34 éves nő)       

   A múltat nehezebb elengedni, mint gondolnánk… vagy a múltunkból embereket, képeket. Évekig gyötört egy emlék, egy érzelmi kép, amiről fejben tudtam, hogy értelmetlen, mégse tudtam tőle szabadulni. Kineziológusom segítségével feltártuk a jelentését és valódi tartalmát is. Egy mély, nyomasztó hosszú álomból szabadultam meg akkor... Köszönöm a szabadságot!
(30 éves anya)       

 Mint gyógyulóban lévő depressziós és pánikbeteg fordultam kineziológushoz annak reményében, hogy kezelésével segíthet további gyógyulásomban. Az oldások során nagy élmény volt számomra, hogy az izomteszt módszerrel nagyon pontosan tudta megállapítani életem kritikus időpontjait, majd ezek megbeszélése és pozitív tartalmú feloldása jó hatással volt rám, és ráadásul néhány lépéssel közelebb jutottam önmagam igazi lényegéhez. Köszönöm!
(75 éves nyugdíjas tanárnő)       

  Anyaként fontos számomra, hogy lelkileg rendben legyek, rugalmasan tudjak reagálni a kihívásokra, nehézségekre. Az otthon töltött idő alatt zárkózott és távolságtartó lettem… még jobban, mint előtte voltam.
    Segítséget kaptam az oldások által abban, hogy nyitottabb, szabadabb és intuitívabb legyek. Mindez legjobban a fiammal való kapcsolatomban látszik meg, sokkal jobban értem őt és könnyebben reagálunk egymásra, a napok rugalmasabban, békésebben telnek. Ő se olyan hisztis, akaratos, ha érzi, hogy anya valóban mellette van, és nem csak azt mondja. Egészen más így a világ… :-)
(30 éves kisgyermekes anya)